Képzeljük el, hogy a Földünk megrázza magát szörnyűségeink miatt, de nem halnánk meg. Viszont olyan körülmények jönnének létre, hogy nem lenne más lehetőség az életben maradáshoz, mint az ennivaló megtermelése. Ki lenne előnyös helyzetben?
A gyűjtögető, a vadász és a földművelő.
Valamikor regényként olvastam a mezőgazdasági könyveket, és amikor alkalmam volt rá, kiskertemben kipróbáltam néhány zöldség termelését. Nagy élmény volt.
Az elmélet azért volt gyönyörű, mert sok sok tapasztalt kertésznek a tudását ihattam magamba. A gyakorlat viszont maga volt a csoda.
Belegondoltak-e valamikor abba, hogy mi az a mag? A kezdet?
Nem. A végtelenség bizonyítéka. Mi lakozik egy magban? Benne van az egész növény lehetősége a csírától a termésig. Benne van az egész múlt és az egész jövő lehetősége, amit addig őriz, amíg a körülmények lehetővé teszik a megvalósulást.
Ez nem a parasztok dolga. Ezt minden embernek tudnia kellene. Úgy, ahogy a kisgyermeket megtanítjuk cipőt fűzni (nem ősi szükséglet pedig), úgy kellene – vagy még előbb –  megtudnia, hogy az életbemaradásunk alapja a táplálkozás. Aki a táplálékot nem ismeri, nem tudja gyűjtögetéssel, vadászattal vagy megtermeléssel megszerezni magának, az nem él teljes-értékű életet, az egész életében függeni fog másoktól –  azoktól, akik ezt biztosítják számára. Ez logikus, nemde?
Hogyan alakulhatott ez mégis fordítva? Jelen életünkben a termelő függ a kereskedőtől, a piaci helyzettől, a “gyártóktól”.
Persze ott van még a lakhely építés és az öltözködés tudománya, ami valami titokzatos módon szükségletté vált. Mert ugye a többi élőlénynek egyszerűbb dolga van evvel. Szőr és toll, valamint a természetből összehordott “építőanyag” megteszi a magáét. Milyen főbenjáró bűn az, ami minket ilyen nehéz helyzetbe hozott? (Hiúság, kapzsiság, hatalomvágy?)
Ha viszont megtörtént, nem lenne fontosabb mindenkinek megtanulni mindenekelőtt azt, hogyan hozhat magának létre olyan körülményeket, hogy függetlenül élhessen, ha akar? Ha további igényei vannak, azt oldja meg a közössége segítségével, de az alapokra képesnek kellene lenni.
Amit megtanulunk, nem kell mindig mindet csinálnunk is, de jó érzés, ha képesek vagyunk rá. Kinek nem jó ez? Aki uralkodni szeretne azokon, akik nem képesek az önálló életre. (Itt van az a szegény bizonyos kutya, akit emiatt elástak.)
 
Térjünk vissza a maghoz. Nem véletlenül festettem meg a “Magok energiája” c. képemet.
Nem véletlenül szólok írásokkal és festményekkel a gyermekekhez.
 
“Belegondoltak-e valamikor abba, hogy mi az a mag? A kezdet? Nem. A végtelenség bizonyítéka. Mi lakozik egy magban? Benne van az egész növény lehetősége a csírától a termésig. Benne van az egész múlt és az egész jövő lehetősége, amit addig őriz, amíg a körülmények lehetővé teszik a megvalósulást.”
Ki a gyermek? A kezdet? Nem. A végtelenség bizonyítéka. Mi lakozik egy gyermekben? Benne van a lehetőség. A múltból hordozott ősi törvénytől kezdve, ősei tapasztalásai, isteni adottságai révén egy csodálatos felnőtté válás lehetősége, amit addig őriz, amíg a körülmények lehetővé teszik a megvalósulást.
A gyermeket nem nevelésre kapja meg a felnőtt. A gyermeket segíteni kell, hogy tiszta lélekkel, és erős jellemmel léphessen arra az útra mely az élhető élet felé vezet. Az élhető élet sokféle lehet, mindenki tehetsége és adottsága szerint teremtheti meg. Az viszont biztos, hogy az élhető élet nem szólhat félelemről, függőségről és kegyetlenségről. Egy ilyen életben nem kell keresni a boldogságot. Az ilyen élet boldog élet. Boldog, ahogy Mici Mackóék boldogok, ahogy a Kis herceg is az.
Az ő példájukra íródik a mi mesénk is. az első kötet 10 éve jelent meg.
Az elásott kutya
Cimke: